Alternative content

Koródi Csaba

Billentyűs hangszerek, kiegészítők

A zenével először 1988 környékén kerültem kapcsolatba. Ekkor egy ENTERPRISE 128 számítógépen próbálkoztam a zeneírással. Persze az eredmény még emberi fül számára hallgathatatlan volt. Ezt követte egy COMMODORE 64, amelyen már sok elméleti, technikai dolgot tanulhattam meg a hanggenerálásról és bár a gyakorlat még váratott magára, engem már akkor megfertőzött a zenélés iránti vágy.

1994-ben a honvédségtől leszerelve az volt az elképzelésem hogy vendéglátós zenészként szeretném tengetni az életem, ezért felvételiztem Esze Jenőnél a Szófia úti Zeneiskolába. Sikeres felvételem kapcsán kaptam meg a Szüleimtől az első “komoly” hangszerem és megkezdtem a zenei tanulmányaimat.

Ekkor találkoztam a Narancsvirág zenekar tagjaival. Egy kötetlen próba keretében kipróbáltuk egymást és aznap kezdetét is vette a nagy utazás, amely a mai napig tart a csapattal.

Már eddig is sok kalandot éltünk meg együtt: Narancsvirág néven játszottunk örök-becsű magyar nótákat, közösen létrehoztuk a Betlehemi Csillag Üzenete című előadást, amelyet azóta is mindannyian emlegetünk, megéltünk egy név és egy stílusváltást amikor Oklahoma Country-ra keresztelkedtünk és amerikai country rock-ra váltottunk, a legkülönfélébb testtartásokban utazgattunk az országban, berendeztünk több próbatermet, végighallgattuk egymás (olykor vicces) fejlődési folyamatát, forgattunk klipet, stúdióztunk hónapokat, és a felsorolás koránt sem teljes…, be sem fejezhetném, hiszen napról-napra éljük az újabb történeteket.

Soha ilyen jó még nem volt ez a banda, nagyon sokat kapok emberileg és sokat merítek szakmailag, nem utolsó sorban pedig a világ minden bajától megszabadulhatok általa.