Alternative content

Kocsis Melinda

Hegedű, vokál

A húrok közé 1984-ben csaptam először, miután Ili néni az ének-tagozatos iskola tanulói közé válogatott, felfedezve “tehetségemet”:-). A zeneiskolában kottából játszottam, komolyzenét, nagyon is komolyan. 1994-ben keresett meg az akkori Narancsvirág, hogy egy country zenekarba jól jönne a hegedűszó. Az első próbán annyit mondtak a fiúk, hogy -”hát játssz valamit!” -”igen, de mit, nincs kotta?” – “á, dehogy”. Na, ekkor bevallom, picit feladtam, hisz még nem tudtam improvizálni, könnyű zenét játszani, (nagyon is komolyan). Eleinte csak pár szám erejéig voltam tagja a csapatnak, 1998-tól viszont “teljes értékű” hegedűsként játszom az akkor még Narancsvirág néven futó formációban. Átéltük közösen a stílus- és ezzel együtt a névváltozást is 2000-ben, mikor a zenekar felvette az Oklahoma nevet. Rengeteg élményben volt és van részünk. A muzsikálás mellett imádom a koncertek helyszínére történő közös utazásokat, minél messzebb, annál jobb! Az autóban ilyenkor óriási a hangulat, melyről fényképek, hangfelvételek is tanúskodnak. A zenekartól kaptam életem párját, a barátaimat és a zenélés örömét. Hálás köszönet érte!:)

Hangszereim: Reményi Mihály hegedű, Mogyoróssy hegedű, Stagg elektromos hegedű